Hírek
Komárom-Esztergom Megyei Polgárőr Szövetség közgyűlése
A Komárom-Esztergom Megyei Polgárőr Szövetség 2022.05.07-én tartotta meg az éves közgyűlését Csépen, melyet Kun Csaba elnök úr nyitott meg. Ismertette az elmúlt egy évben nyújtott polgárőri tevékenység sikeres eredményeit. A jelenlévő tagegyesületek vezetőinek...
Pályázat Polgárőr Város, Polgárőr Község, Fővárosi Polgárőr Kerület címek elnyerésére
Határvédelemben vettek részt a Komárom-Esztergom megyei polgárőrök
Magyarország kormánya és az Országos Polgárőr Szövetség kérésének eleget téve Komárom-Esztergom megyéből 5 polgárőr egyesület 12 polgárőre vett részt a déli országhatár mélységi védelmében és az illegális migráció elleni küzdelemben. A határvédelmi munkájukat...
„Közlekedik a család 2022”
A közúti közlekedésben fontos, hogy a résztvevők körültekintő, megfontolt módon, egymást partnerkén tekintve közlekedjenek. A közlekedés szabályaival a legfiatalabbaknak érdemes minél korábban megismerkedniük, az idősebbeknek pedig sosem árt azokat újra és újra...
Tájékoztató a Tatabányai Polgárőr Egyesület 2021-ben végzett munkájáról
Tavalyi évben Tatabányai Polgárőr Egyesület a közigazgatás területén folyamatosan látott el közterületi járőrszolgálatokat, a bűncselekmények és szabálysértések visszaszorítása, illetve a közrend és közbiztonság fenntartása érdekében. Az önálló polgárőri szolgálaton...
Tatabányai Polgárőrség Önvédelmi Egyesület nappali és éjszakai önálló járőrszolgálatai
Folyamatosan szervezzük nappali és éjszakai önálló járőrszolgálatainkat a közrend, közbiztonság, közlekedésbiztonság fenntartása és a vagyon elleni bűncselekmények megelőzése érdekében Tatabánya területén támogatva a Rendőrség munkáját. Gyalogos szolgálatok alatt...
A Tatabányai Polgárőrség Önvédelmi Egyesület a veszélyhelyzeti jogszabályoknak megfelelően a közel múltban értékelte a 2020-as évben végzett munkáját.
A közgyűlésen megjelent Lusztig Péter alpolgármester úr, Nagy Aladár úr a megyei polgárőr szövetség elnökhelyettese, a Tatabányai Rendőrkapitányság képviseletében Mészáros Ferenc r. őrnagy úr!Takács Péter levezető elnök úr ismertette a napirendi pontokat, köszöntve a...
Tatabányai Polgárőrség Önvédelmi Egyesület szeptemberi szolgálatai
Sűrű volt Tatabányán a program illetve rendezvény felhozatal, így akadt dolga a Tatabányai Polgárőröknek szeptember hónapban is.Többek között 71. Bányásznapi 3 napos rendezvénysorozat, Autómentes nap kerékpáros felvonulás, Komárom-Esztergom Megyei Tehetséggondozó és...
Közlekedésbiztonsági képzés
2021.09.18-án Komárom-Esztergom megyéből a Tatai Polgárőr Egyesület, a Tatabányai Polgárőr Egyesület, a Vértessomlói Polgárőr Egyesület, a Neszmélyi Polgárőr Egyesület és a Tokodaltárói Polgárőr Egyesület tagjai vettek részt az ORFK Teve utcai Auditóriumában rendezett...
Közlekedésbiztonsági és Családi nap Csépen
Közlekedésbiztonsági és családi napot tartott Csépen a Komárom-Esztergom Megyei Polgárőr Szövetség. A rendezvényre kitelepültek a társszervezetek, a Magyar Vöröskereszt, önkéntes tűzoltók, katasztrófavédelem és a rendőrség. A megnyitó ünnepségen Kun Csaba a megyei...
MLSZ- OPSZ támogatás
A MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG ÉS AZ ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG KÖZÖTT LÉTREJÖTT TÁMOGATÁSI MEGÁLLAPODÁS ALAPJÁN, A SÁRISÁP-ANAVÖLGY POLGÁRŐR EGYESÜLET 90.000,- FORINT TÁMOGATÁSBAN RÉSZESÜLT A MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG, ILLETVE AZ MLSZ KOMÁROM- ESZTERGOM MEGYEI...
Kisbéri Rendőrkapitányság által szervezett egyeztető fórum
Jócsik Péter rendőr százados úr köszöntette a fórumon részt polgárőröket, majd arról nyújtott tájékoztatást, hogy a Kisbéri járásban lévő polgárőr egyesületek és a Kisbéri Rendőrkapitányság 2021. I. félévében 45 alkalommal láttak el közös közterületi szolgálatot,...
25 éves a Bakonyszombathelyi Polgárőr Egyesület
A Bakonyszombathelyi Polgárőr Egyesület 1995. május 18-án 17 fővel alakult meg Paksi József úr vezetésével, aki a mai napig az egyesület elnöke. Tájékoztatott arról, hogy már a kezdeti időszakban az Országos Polgárár Szövetséggel, a Komárom-Esztergom Megyei Polgárőr...
Szent István napok
Augusztus 20. államalapítás ünnepe és az egész hétvégét lefedő Szent István napok programsorozatának biztosításához csatlakoztak a Tatabányai Polgárőrök a Tatabányai Rendőrkapitányság felkérésére.A Rendőrség állományával közösen a központi rendezvények helyszíneinek...
XII. Baráti Lovas Találkozó
2021. augusztus 20-án Császáron megrendezésre került a XII. Baráti Lovas Találkozó. Császár Község Polgárőr Egyesülete 1997-es alakulásától a település által szervezett rendezvényeken történő aktív részvételével folyamatosan biztosította a közrend és...
Brigetio Országúti Mezőnyverseny biztosítása
2021.08.08-án immáron 7. alkalommal rajtolt el a Brigetio Országúti Mezőnyverseny, aminek idén Dunaalmás és Neszmély adott otthont. A versenyzők korosztályuknak megfelelően 2 távon, 81 km-es hosszú távon és 36 km-es rövid távon mérték össze erejüket korcsoportnak...
XXXVIII. Tatai Minimaraton és Félmaraton
XXXVIII. Tatai Minimaraton és Félmaraton nemzetközi utcai futóversenyt rendeztek 2021. augusztus 1-én vasárnap Tatán.Felkérésre a Tatabányai Polgárőrök csatlakoztak a Tatai Polgárőrökhöz és Rendőrökhöz a futóverseny kijelölt pályájának...
Old Lake Man Rövidtávú Triatlon Országos Bajnokság és az Old Lake Man Középtávú Triatlon Amatőr Magyar Kupa
A hétvégén került megrendezésre Tatán az Old Lake Man Rövidtávú Triatlon Országos Bajnokság és az Old Lake Man Középtávú Triatlon Amatőr Magyar Kupa. Tata különlegességét a város közepén található Öreg-tó adja, így a versenyközpont, a depó a tó partján, a...
A Magyar Vöröskereszt elnöki díszoklevében részesítette az Esztergom Városi Polgárőr Egyesület tagjai.
A Magyar Vöröskereszt fennállásnak 140 évfordulója és a Vöröskereszt Világnap alkalmából országos ünnepséget tartottak a Szent Adalbert Központban Esztergomban június 25-én. Az ünnepi eseményen Dr. Göndöcs Zsigmond, a Magyar Vöröskereszt elnöke és Erős Gábor...
Ünnepélyes kerékpár átadás Komárom-Esztergom Megyei polgárőr egyesületek részére.
A Komárom-Esztergom Megyei Polgárőr Szövetség ünnepélyes keretek között 16 darab Neuzer típusú kerékpárt adott át a megyei polgárőr egyesületek részére a járőrszolgálat támogatása, a közbiztonság és a közrend fenntartása, az állampolgárok biztonságérzetének és bűnözés...
A Neszmélyi Polgárőr Egyesület tagjai, Dunaalmáson egy II. világháborús robbanó töltetet őriztek.
Dunaalmáson, a református templom körüli régészeti ásatáson, 2021.06.08.-án, egy II. világháborús bombát találtak a munkások. Értesítették a Tatai rendőr-kapitányságot, akik felkérték a Neszmélyi Polgárőr Egyesületet, hogy biztosítsák a terepet a tűzszerészek...
Labdarúgó mérkőzés Sárisápon
A Sárisáp- Annavölgy Polgárőr Egyesület 8 fővel vett részt a május 29.-én szombaton megrendezett megyei rangadón. Az események nem csak a pályán zajlottak, hiszen a polgárőrök felkészülten vettek részt az esemény biztosításában a rendezők kérésének eleget téve. A...
Kiss Antal Gyalogló Emlékverseny
2021.05.29.-én került megrendezésre Tatabányán az Erőműi lakótelepen a Kiss Antal Gyalogló Emlékverseny, melynek helyszínét a Tatabányai Polgárőrök biztosították.Az időjárás kedvezett a parkokba látogatóknak is, ahol több család is megfordult. Parkok területét érintő...
Tárkányi Polgárőr Egyesület hulladékgyűjtése a 8148-as számú útvonalon.
A Tárkányi Polgárőr Egyesület által rendezett és koordinált Tárkány – Csép 8148-as számú összekötő út mentén lévő hulladékgyűjtési akcióban a település önkormányzat dolgozói, ifjú polgárőrök, diákok, önkéntes tűzöltők és támogatók vettek részt. A hulladékgyűjtés...
42. Tour de Hongrie nemzetközi országúti kerékpárverseny Komárom-Esztergom Megyei szakaszának biztosítása
A Tour de Hongrie alegnagyobb magyar kerékpáros viadal, az ország nemzeti körversenye, amely 2018 óta szerepel a nemzetközi versenynaptárban. A magyar kerékpársport történetében korábban még sosem rendeztek ilyen magas kategóriájú viadalt hazánkban, ezért kiemelt...
Vértessomlói Polgárőr Egyesület új robogókat vehetett át
A Vértessomlói Polgárőr Egyesület jármű készlete a Magyar Falu Program által biztosított lehetőségének köszönhetően három darab Motowell Crogen Sport segédmotor kerékpárral bővült. Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő asszony április 29-i látogatásakor...
Oltás és online időpontfoglaló
Tisztelt Honfitársam! Magyarország Kormányának következő célja, hogy 5 millió beoltott magyar ember legyen. Elegendő vakcina áll rendelkezésre, képesek vagyunk mindenkit beoltani,csak azon múlik a siker, hogy jelentkeznek-e az oltásra! Ezért arra bíztatom, hogy...
Bakonyszombathelyi Polgárőr Egyesület önzetlen segítsége a koronavírus elleni védőoltás hatékony lebonyolítása érdekében.
Az Országos Polgárőr Szövetség elnöke, dr. Túrós András felhívását tett közzé, miszerint a Belügyminisztérium felkérte a Polgárőrséget, hogy működjenek közre a koronavírus elleni védőoltás során a lakossági mozgósításában és az idős, beteg, mozgáskorlátozott emberek...
A téli időszakban kiemelt fontosságú a polgárőrség által végzett járőrszolgálat
A téli időszakban koronavírus-járvány miatt kialakult fertőzés veszély mellett kiemelt figyelmet célszerű fordítani arra, hogy az idősebb korosztály esetén sokan élnek egyedül és az otthonukban lévő fűtés hiánya egészségügyi problémát, vagy sajnos tragédiát okozhat....
Karácsonyi jutalom a császári polgárőrnek.
Az Országos Polgárőr Szövetség felhívást küldött ki az országban lévő összes aktív polgárőr egyesület vezetői számára, hogy karácsonyi támogatásként jutalomban kíván részesíteni megyénként egy nagycsaládos polgárőrt, aki aktívan részt vesz a polgárőri...
Bábolnai- és a Tárkányi Polgárőr Egyesület közös szolgálat teljesítése Kisbéren
Kisbér városában a Roma Nemzetiségi Önkormányzat jótékonysági rendezvényt tartott, melynek célja a hátrányos helyzetű családok támogatása volt. A Bábolnai- és a Tárkányi Polgárőr Egyesület közös szolgálatot ellátva felügyelte a rendezvényen részt vevők személyi...
Etei szüreti felvonulás biztosítása
2020.10.10-én ismét megrendezésre került az Etei szüreti felvonulás. A rendezvényen részt vevők közül sokan érkeztek lóháton, lovaskocsival és traktorokkal. A felvonulás érintette a település fő utcáját (Kossuth Lajos utca), valamint a 13-mas számú főútvonalat. A...
A 18. Bakonyalja félmaraton futóverseny biztosítása két Polgárőr Egyesület összefogásával
A Sprint futóklub által megrendezésre került a 18. Bakonyalja félmaraton Gutai Tibor emlékverseny. A futóverseny Ászár és Tárkány települést összekötő úton zajlott. A versenytávok 200 méter, 5 és 21 kilométer volt, melynek biztosítását a Tárkányi és a...
Esztergom adott otthont a polgárőrök kerékpár átadó ünnepségének
Az Országos Polgárőr Szövetség, az Országos Rendőr-főkapitányság és az Országos Balesetmegelőzési Bizottság támogatásával 44 darab kerékpárt vásárolt a Neuzer kerékpár Kft től, a polgárőr egyesületek szolgálat ellátásának hatékonysága érdekében. Az új közlekedési...
A megye polgárőrei Csépen tartották idei közgyűlésüket
A megye polgárőrei Csépen tartották idei közgyűlésüket. Többek között kitüntetések átadására is sor került. Dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke „Polgárőr Érdemkereszt” kitüntetésben részesített hét önkéntest.Az elismerés bronz fokozatát kapta...
Duna-parton fürdőzőket ellenőrizték
A rendőrök a polgárőrökkel közösen ellenőrizték a Duna-parton a fürdőzés szabályainak betartását. A rendőrség folyamatosan ellenőrzi a megyében található tavakat, bányatavakat, folyókat. Ki kell azonban hangsúlyozni, hogy a rendőrségnek nem a szankcionálás a célja,...
Esztergomban zárult a Regionális Polgárőr nap sorozat
Esztergomban zárult a Regionális Polgárőr nap sorozat A hat helyszínből álló, rendhagyó rendezvénysorozat első részeként június 25-én, Sárospatakon, 26-án, Lajosmizsén, 27-én, Felsőtárkányon, 29-én Halásziban, 30-án, Dunaföldváron majd július 1-én Esztergomban...
Regionális polgárőr nap
Életet mentettek szolgálaton kívül a kisbéri polgárőrök!
2020. Június 17.-én a délutáni órákban hazafelé tartottak Nagyigmánd nagyközség központjában tartott megbeszélésről Pirmann-né Fancsik Zsuzsanna, Németh Katalin, Pirmann Tibor a Kisbér Városi Polgárőr Egyesület tagjai, amikor a falu központjában észrevettek egy az I....
Tetten ért betőrő Bakonyszombathelyen
2020. május hónapban lakossági jelzés érkezett, hogy a Bakonyszombathely Börzsei szőlő dűlőben ismeretlen személy vagy személyek elhagyott és használatban lévő pincéket, pinceházakat feltörik és különböző értékeket magukkal visznek, a sértett felek rendőrségi...
Gyászos Trianon árnyékában
100 éve 1920. június 4-én írták alá az első világháborút lezáró békeszerződést, amely az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlását eredményezte és ezzel meghatározták Magyarország új határait. Hazánk elvesztette területének és lakosságának kétharmadát, több millió magyar...
Buszmegállót rongáltak
Műhelybe törtek be
Új robogókkal járőrözhetnek!
Megrongálta a váróterem ablakát
Több fronton is helyt állnak
Több fronton is helyt állnak az Esztergom Városi Polgárőr Egyesület tagjai az országos vészhelyzet kihirdetése óta. Az új koronavírus járvány minden téren új, eddig szokatlan megpróbáltatások elé állítja az ország összes szolgálatot ellátó polgárőrét. Az Esztergom...
Húsvétkor ugye Te is otthon maradtál?
A veszélyhelyzet következtében Környe Község Polgármestere április 10-én reggel 8 órától április 13. éjfélig a község valamennyi parkolóját, a közparkokat, valamint a tópart közvetlen és közvetett környezetét, az átmenő forgalom elől a kerékpárutat lezárta. A...
Nevelő intézetből szökött fiatalokra lettek figyelmesek húsvét hétfőn a neszmélyi polgárőrök
2020. április 13-án a Neszmélyi Polgárőr Egyesület tagjai közterületi szolgálatot láttak el Neszmély településen, amikor nem sokkal 17 óra után ismeretlen fiatalkorú személyekre lettek figyelmesek. Az öt fiatalkorú személy céltalanul bolyongott a településen és...
Eltűnt személy keresése
2020.04.04-én a Lábatlan Város Polgárőrsége Egyesület két tagja 12 órás éjszakai bűnmegelőzési szolgálatot láttak el az esztergomi járás területén, ezzel támogatva a rendőrség munkáját ebben a veszélyhelyzeti időszakban. A szolgálat megkezdését követően nem sokkal...
OPSZ elnöki fórum Komárom-Esztergom megyében
Dr. Túrós András, az OPSZ elnöke 2020. február 5-én találkozott a Komárom-Esztergom Megyei Polgárőr Szövetség elnökségével és járási koordinátoraival. A találkozó lehetőséget adott arra, hogy áttekintsék a Megyei Szövetség helyzetét, a Polgárőrség tevékenységét. A...