Idén ünnepelte fennállásának 75. évfordulóját a Kisbéri Horgászegyesület. Az egyesület vezetése jó kapcsolatot ápol a Komárom-Esztergom Vármegyei Polgárőr Szövetséggel. Ebből adódóan nem volt kérdés, hogy idén a kisbéri Park-tó ad otthont a KEMPSZ már hagyománnyá vált „Polgárőr Horgászverseny” megrendezésének. Bár a versenyen kevés számmal vettek részt vármegyénk polgárőrei, a kiváló környezet és a halban gazdag vízterület, egy kiváló verseny lebonyolítását tette lehetővé. A rendezvényt Foltin Irén a Kisbéri HE. titkára, valamint Nagy Aladár a KEMPSZ általános alelnöke nyitotta meg. A sorsolást követően 12 horgász foglalta el az általa kihúzott horgászhelyet. Amíg a horgászok és hozzátartozóik előkészültek a versenyhez, a szervezésben és lebonyolításban közreműködő „BigAli Fishing TEAM” tagjai hagymás zsíroskenyeret, kávét és üdítőket szolgáltak fel. A verseny kezdetét jelző dudaszóra vízbe kerültek a készségek és nem sokat kellett várni az első fogásokra sem. Szépen sorban jelezték a horgászok a mérlegelők felé a pontyok, amurok fogását. Az 5 órás verseny vége felé járva az élen igen szoros verseny alakult ki. A záró dudaszó pillanatában összesen 106548 gr mennyiségű hal került mérlegelésre, ami kiváló eredmény. Valóban bizonyította a tó, hogy rendkívül gazdag halállománnyal rendelkezik. A versenyen az első 6 helyezett került díjazásra, mely a következő sorrendet hozta:
1, Zsombók Zoltán Tatabányai PE. 25095 gr.
2, Frák Attila Dadi PE. 19345 gr.
3. Szűcs Béla Bakonyszombathely PE. 17025 gr.
4. Nagy Aladár Dadi PE. 11245 gr.
5. Horváth Zoltán Dadi PE. 9708 gr.
6. Vaderna Zsolt Tatai PE. 6155 gr.
A legnagyobb halat Zsombók Zoltán fogra, mely egy 5535 gr. súlyú amur volt. Az egyesületek közötti verseny a Dadi PE. nyerte 36370 gr. teljesítménnyel.
Kerüljön megemlítésre a legpechesebb horgászunk, Dibusz Ferenc is aki ugyan partra terelt egy 14100 gr. súlyú pontyot, azonban a horog nem a hal szájában, hanem egy korábban beszakított szerelés etetőkosarába volt akadva, így az a versenybe nem számított be.
Az eredményhirdetést követően főtt kolbász készült melyet a résztvevők jóízűen fogyasztottak el.
Köszönjük a lehetőséget a Kisbéri Horgász Egyesület vezetésének. Titkár asszony már jelezte, hogy jövőre is szívesen látják vármegyénk polgárőreit a vízterületen. Élni fogunk a lehetőséggel!


