A Neszmélyi Polgárőr Egyesület Lovas tagozata  2024.08.10.-vel megkezdte szolgálatát Neszmély és Dunaalmás külterületein.

A Komárom-Esztergom Vármegyei Polgárőr Szövetség Lovas Tagozatának koordinátora, illetve a Neszmélyi Polgárőr Egyesület Lovas Tagozatának vezetője Gruber-Markotics Fanni.

Jelenleg a csapat  6 főből áll, de hamarosan csatlakozik Szőnyből még 2 fő, akik közül az egyik ifjú polgárőr,
ezen kívül még 4 lovas jelezte csatlakozási szándékát, Agostyán – Tarján környékéről. 

Egyenlőre Dunaalmás környékét járják lovasaink, Dunaalmás külterületét, belterületét. Hamarosan Tata, Dunaszentmiklós, Naszály, Neszmély, Baj, Vértesszőlős felé is veszik majd az irányt. 

Fanni szavait idézve:

„A jövőben reméljük, hogy sok lovas fog még hozzánk csatlakoztatni, főleg ha minél szélesebb körben járjuk a Vármegyét, és látva minket ők is kedvet kapnak a Lovas Polgárőrséghez!

Szeretnénk munkákkal segíteni a közösségeket, és segíteni mások munkáját azzal, hogy mi lóháton oda is el tudunk gyorsan, és hatékonyan jutni, ahova más gépjárműves / gyalogos egység nem tudna eljutni, vagy csak nagyon nehezen. „

Első járőrszolgálatuk során illegális szemétlerakó helyre bukkantak, amelyet az illetékesek felé jeleztek.

Köszönjük szépen a szolgálatotokat és munkátokat!